Írj nekünk - Bio tisztitó szerek - Bana
Mosodió - Bana
Belépés

Mosódió

 

A főként Dél-Ázsiában termő mosódiófát nem véletlenül nevezik szappanfának is, termésének héja ugyanis szaponint tartalmaz, mely a vízben oldódva hasonló tisztítóerővel bír, mint a szappan.
Ahol a fa előfordul, már évszázadok óta mosnak a kisebb dió méretű bogyók héjával, az utóbbi években azonban a világ más pontjain is egyre szélesebb körben terjedt el a nézet, miszerint a mosódió alkalmazása jóval gazdaságosabb, nem utolsósorban pedig egészségesebb és a környezetkímélőbb alternatívát jelent a hagyományos mosóporokhoz képest.
Ezt hallottuk rólaA mosódió héját remek tisztítószernek tartják, mely 30-től 95 Celsius-fokig épp olyan hatékony, mint a mosópor, sőt, lágyítja is a vizet, ezáltal a ruhák is puhábbak lesznek használatával. A mosódió mellett öblítő alkalmazása sem szükséges.Nem roncsolja az anyagot, nem fakítja ki a színeket, emellett szinte minden anyag mosható vele, a kényesebbek is, kivételt csak a hernyóselyem és a gyapjú jelent.Amellett azonban, hogy eltávolítja a szagokat és az olajos, zsíros foltokat, kiemelendő tulajdonsága, hogy teljesen természetes, így különösen ajánlott lehet azoknak, akik allergiásak a színezőanyagokra, illatanyagokra és más vegyszerekre, vagy éppen ekcémától, pikkelysömörtől szenvednek.A mosódió mindemellett olcsó: bár elsőre ijesztőnek tűnhet az ára, hiszen egy kilogrammot körülbelül 3000 forintért lehet megkapni, egy mosáshoz már akár négy darab egész héj is elegendő, ráadásul egy adag két-három alkalommal is felhasználható, így az egy kilogrammos kiszerelés igen hosszú ideig elég.
femina.hu

A főként Dél-Ázsiában termő mosódiófát nem véletlenül nevezik szappanfának is, termésének héja ugyanis szaponint tartalmaz, mely a vízben oldódva hasonló tisztítóerővel bír, mint a szappan.

Ahol a fa előfordul, már évszázadok óta mosnak a kisebb dió méretű bogyók héjával, az utóbbi években azonban a világ más pontjain is egyre szélesebb körben terjedt el a nézet, miszerint a mosódió alkalmazása jóval gazdaságosabb, nem utolsósorban pedig egészségesebb és a környezetkímélőbb alternatívát jelent a hagyományos mosóporokhoz képest.

Ezt hallottuk róla:
A mosódió héját remek tisztítószernek tartják, mely 30-től 95 Celsius-fokig épp olyan hatékony, mint a mosópor, sőt, lágyítja is a vizet, ezáltal a ruhák is puhábbak lesznek használatával.

A mosódió mellett öblítő alkalmazása sem szükséges.

Nem roncsolja az anyagot, nem fakítja ki a színeket, emellett szinte minden anyag mosható vele, a kényesebbek is, kivételt csak a hernyóselyem és a gyapjú jelent. 

Amellett azonban, hogy eltávolítja a szagokat és az olajos, zsíros foltokat, kiemelendő tulajdonsága, hogy teljesen természetes, így különösen ajánlott lehet azoknak, akik allergiásak a színezőanyagokra, illatanyagokra és más vegyszerekre, vagy éppen ekcémától, pikkelysömörtől szenvednek. 


forrás: femina.hu




A Facebook adatlapodon később is megtalálod ezt az oldalt, ha a Megosztás gombra kattintasz.

Mosódiógél Sapdu-Clean 98% 1,5l

2.750,- Ft

Összes termék